Menu Kapcsolat
    
2017 őszén a JCDecaux felajánlására saját citylight kampányt kaphatott egy olyan társadalmi ügy, amely mellé arcát adta egy a médiában, a kommunikációs iparban dolgozó szakember. 

A jelentkezők egy legfeljebb 400 karakteres személyes kiállást, indoklást küldhettek be a Kreatív szerkesztőségének, amely médiapartnerként állt a kezdeményezés mellé. A legjobb és legérdekesebb 20 pályázat október második felében megjelent egy-egy citylight plakáton, valamint a Kreatív Online felületén. Olyan társadalmi ügyek támogatására irányuló pályázatokat vártunk, amelyek a környezet, az egészség, a kisebbségek védelmét vállalták fel vagy más, sokakat érintő, fontos ügyekre kívánták felhívni a figyelmet. 

A Kreatív felületén szavazhatott a főként szakmai közönség az ügyekre, a legtöbb voksot kapó kampány lett a győztes. A verseny nyertesének díja egy országszerte 100 felületen látható kampány lett, amely novemberben került ki a JCDecaux felületeire. 

A közönség az alábbi médiaszakemberekre és ügyeikre tudott szavazni: Balassa Tamás (Tedd tisztába a közéletet!), Kovács Patrícia (Suhanj velünk!), Vincze Zoltán (Segíts az appal!), Nagy György (Fuss az egészségedért!), Gáll Szabolcs ( Támogasd a Bátor Tábort!), Jávor Bence (És Te hogy vagy?), Zelend Nikoletta (Hiszek a szavak erejében), Arányi Bogi (Gyengébbik nem?), Bali Nikolett (Örökbe fogadni menő), Erdei István (Az örökbefogadás a legjobb megoldás), Kalapos Éva (Lakjon jól a szíve is!), Keresztes Nikolett (Legyél Te is angyalka!), Lackfi János (Csak egy van belőle!), Munkácsi Brigitta (Hulladékmentes élet? Igen, lehetséges), Pálffy-Szabó Dóra (Nehéz szülés után is lehetsz boldog édesanya), Pászka Petra (Küldj egy pakkot a fájuk alá!), Salamon Adrienn (Stop endo!).

A vártnál is többen adták arcukat a kommunikációs szakmából egy-egy fontos társadalmi ügy mellé, a támogató közönség pedig sok ezer szavazattal segítette kedvenc kampányait. Végül a Szegedi újszülött-mentők nyerték el a legtöbb szavazó szimpátiáját, akiknek ügyét László Roland Richárd (Kis életek nagy mentői) képviselte a plakáton. 

 

Téma: Társadalmi célú kampányok