Menu KapcsolatKapcsolatKapcsolatKapcsolat

A rendezvényre látogatók ismét izgalmas előadásokat és beszélgetéseket hallgathattak meg, többek között a JCDecaux Hungary előadóival együtt.

Jamniczky Tímea vezérigazgató a Leading growth női vezetők kerekasztal-beszélgetésen kiemelte, hogy az AI térnyerésével a jövő marketingeseinek nyitottnak, rugalmasnak és alkalmazkodónak kell lenniük.

A közterületi reklámozás jövőjéről szóló panelen pedig megnyugtatta a hallgatóságot: bár az új kormányrendelet még társadalmi egyeztetés alatt van, az outdoor felületek – főként a citylightok – biztosan maradnak.

Izsák Miklós kereskedelmi és marketing igazgató a Hogyan alakul át a digitális hirdetési piac? kerekasztal beszélgetésén kiemelte, hogy a folyamatosan változó piac ellenére 2030-ban is ugyanaz lesz a fontos az outdoorban: tömegeket érjünk el a vásárlás előtti utolsó pillanatban, illetve egyre inkább felértékelődik a prémium megjelenés, a brand safety és az unique location, amit a JCDecaux saját kutatásai is alátámasztanak.

Aki a résztvevők közül egy kis feltöltődésre vágyott, az megpihenhetett két előadás között az Álljon meg egy novellára! pályázatunkra készült, könyvpaddal ellátott buszmegállóban, ahol akár az idei nyertes alkotásokat is el tudta olvasni két előadás között. 

Téma: JCDecaux Hungary