Menu Kapcsolat
Rendhagyó out of home megoldást készített a Librinek a JCDecaux
A Libri idén már ötödik alkalommal jutalmazza az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit. Idén is tíz olyan szerzőt válogatott ki a zsűri, akik kiemelkedő minőséget képviselnek a magyar kulturális életben.
A kampány során két fő kreatív jelenik meg. A már megszokott csoportkép idén megújul, ezúttal Edward Hopper 1942-es festménye, az Éjjeli baglyok ihlette a fő kreatívot, ahol megjelenik a 10 döntős szerző. A másik elem a döntős könyvek fotója, de ezeken kívül találkozhatunk a szerzők portréival és a könyvek hangulatát visszaadó image-fotókkal is. Ezen megjelenések mellett idén kreatív felületen is helyet kapott a kampányt. Ennek köszönhetően került négy budapesti busz- és villamosmegállóba egy igazán különleges megoldás (Széna tér, Margit híd, Nyugati tér, Újbuda központ). A napfény és árnyékok játéka hirdeti a Libri irodalmi díjakat és a 10 döntős szerzőt.

A helyszíneken a várótetőket a JCDecaux alakította át a kampány idejére egy olyan technikával, amit először alkalmazott a cég. A kreatív elkészítését megelőzően ugyanis fel kellett mérni, hogy milyen betűméret szükséges ahhoz, hogy jól látszódjon a szöveg a napfény átengedésével. Mivel most már minden várón UV védett tetőüveg található, kicserélték hagyományos üvegre, majd fényzáró vinyl réteget kapott a grafikának megfelelően kivágva, hogy minél jobban kirajzolódjanak a nevek.
 
A kampány fő célja, hogy bemutassa a magyar irodalom sokszínűségét és igényességét, illetve felhívja a figyelmet arra, hogy a ma megjelenő kortárs magyar alkotások kiemelkedő minőséget képviselnek és a mindennapjaink részét kell, hogy képezzék. A díjakhoz tartozó kampány szlogenje: Büszkék vagyunk kortársainkra.
 

A 10 döntős szerző és könyve:
Babarczy Eszter A mérgezett nő című novelláskötete,
Barnás Ferenc Életünk végéig című regénye,
Bodor Ádám Sehol címmel megjelent novellái,
Darvasi László Magyar sellő című regénye,
Grecsó Krisztán Vera című regénye,
Láng Zsolt Bolyai című regénye,
Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című verseskötete,
Péterfy Gergely A golyó, amely megölte Puskint című regénye,
Tóth Krisztina Fehér farkas című novelláskötete,
Závada Pál Hajó a ködben címmel megjelent regénye.

 

Téma: JCDecaux Hungary