Összeszokott páros a JCDecaux két vezérigazgatója, hiszen már 2009 óta irányítják közösen Magyarország piacvezető out-of-home vállalatát. Samu Tímea és Szelei Szilárd ma is meggyőződéssel vallja: bejött, hogy ketten irányítanak egy céget. A területeket felosztották egymás között, de a cég teljesítményéért közösen, egyenlő mértékben felelnek.

Amikor 2009. december 1-én átvették az akkor még Epamedia Hungary nevű osztrák tulajdonú cég vezetését 5,7 milliárd árbevétel mellett mínusz 3,5 milliárd volt az adózott eredmény. „Jó érzékkel választottak ki minket a tulajdonosok, különböző tudást és tapasztalatot hoztunk a cégbe. Így együtt, közös erőbedobással hatékonyabban és gyorsabban tudtuk a válságmenedzselést végrehajtani.” – érvel Samu Tímea a tandem-megoldás mellett. Szelei Szilárd ezt erősíti véleményével. „A XXI. században egyre inkább elterjedté válik a kettős vezetés. Az, hogy két ember együtt hozza meg a legfontosabb döntéseket, növeli annak esélyét, hogy jó döntés születik. A sikeres vállalatok ma már az együttműködésről szólnak, ezért is jó modell, hogy a stratégiai döntéseket is közösen, egymásnak kontrollt és inspirációt is kínálva hozzuk meg. Természetesen segítségünkre vannak szakmailag felkészült és elhivatott kollégáink.

Samu Tímea gazdasági-pénzügyi szakember, multinacionális tapasztalattal, Szelei Szilárd kereskedelmi területről érkezett, komoly médiás háttérrel. Így a pénzügyek, a HR és a műszaki terület került Tímeához, Szilárdhoz pedig a kereskedelem, a marketing és a kommunikáció. Amikor 2009-ben átvették a cégvezetést, úgy számoltak, hogy a megbízás körülbelül három évre szólhat, mert nagyjából ennyi idő kell ahhoz, hogy a nagy veszteségeket elszenvedő céget nyereségessé tegyék. Az akkori tulajdonos az osztrák Raiffesien bankcsoporthoz tartozott, ahol elkezdődött a tevékenységi körök áttekintése. A két vezérigazgató számára várható volt, hogy az out-of-home reklámcéget, mint profilidegent el fogják adni. Nem tévedtek. A vevő egy családi vállalkozásból kinőtt gigacég, a francia  JCDecaux lett, akik rövid mérlegelés után mindkét vezetőt megerősítették pozíciójában. „Amikor megtudtuk, hogy a JCDecaux a vevő, sejtettük, hogy nincs ellenükre a kettős vezetés, hiszen ott a három testvér együtt irányítja a cégbirodalmat, mindhárman társvezetők. A vállalat több leányvállalatánál is hasonló a felállás. És az is sejthető volt, hogy egy olyan cégnek, amelyik visszatér Magyarországra, fontos, hogy legyen megbízható, a helyi viszonyokat jól ismerő vezetése, a személyes bizalom pedig már az első találkozáskor megvolt, ez a tulajdonosváltással járó átmenet szempontjából is fontos volt” – teszi hozzá Szelei Szilárd.

A lehető legjobb szakmai tulajdonost kapták a váltással, mondják mindketten. Az utcabútorokban – utasvárók, önkiszolgáló kerékpárrendszerek, nyilvános toalettek stb. – a JCDecaux világszinten piacvezető,  a cég zászlóshajója, így a legmodernebb eszközöket, technológiát hozza be Magyarországra. A cég alapítója, zseniális érzékkel 1964-ben találta ki speciális üzleti modelljét Lyonban, ahol a polgármesterrel megállapodva saját forrásból épített buszmegállót, vállalta üzemeltetését, karbantartását, cserébe reklámfelületeket helyezett el, aminek bevételéből fedezte a költségeket. Ugyanez a modell a világ öt kontinensének nagyvárosaiban, így Magyarországon is. „Ez egy igazi win-win szituáció, hiszen az önkormányzatnak mindez egy adófillérjébe sem kerül, nem kell beruházniuk, üzemeltetéssel foglalkozniuk, míg a JCDecaux a reklámfelületeket a hazai és nemzetközi hirdetőknek minden szakmai tudását bevetve értékesíti. Ezt a modellt követte Budapest is, amikor 2006-ban hosszú távú megállapodást kötött az utasvárókra. Ezen stratégiai együttműködés keretében a JCDecaux az utasvárókat  újakra cseréli Budapest szerte. Ezzel hozzájárulunk egy modern, egységes és szép városkép kialakításához. Budapest mellett, országosan immár 3200 megállóhely tisztításáról, karbantartásáról, folyamatos megújításáról gondoskodunk” –  mondja Samu Tímea. Szintén a francia cég indította el 2003-ban Bécsben az első, városi önkiszolgáló kerékpár-rendszert is, mely szintén a fenti üzleti modellt követi immár 70 városban.  „A JCDecaux világszerte 3.000 korszerű, automata toalettet üzemeltet, melynek budapesti implementálásáról a fővárossal intenzív egyeztetések folynak, hiszen az igény óriási.  A toalettek helyszíneiről a főváros, illetve a kerületek döntenek. Az utcabútorokra kitalált üzleti modell azért jó az önkormányzatoknak, mert míg korábban lehetett EU-forrásokból beruházásokat finanszírozni,  az üzemeltetésre már nem, napjainkra pedig ezen EU-források is kezdenek jelentősen beszűkülni.” – hangsúlyozza Szelei Szilárd.

A két vezérigazgató között – úgy látszik – nagy az egyetértés. Azt mondják, ez nem csak látszat. Voltak konstruktív, de éles vitáik, olyanok is, amelyek kihallatszottak a zárt ajtó mögül, de még sosem borították egymásra az asztalt. Annak ellenére, hogy a szakmai feladatmegosztás időnként természetszerűleg konfliktust generál, mindketten a teljes cég érdekét tartják szem előtt és képesek ennek megfelelően döntést hozni.

Szelei Szilárd inkább elengedi a fantáziáját, innovációban erős. Azt mondja, a vita hangnemét az is meghatározza, hogy partnere nő, ilyenkor azért működik a férfiba „épített” udvariassági elem. „Előfordult azért, hogy túlléptünk egy határt, de ez talán egy sokéves házasságban is előfordulhat”.

„A költségek miatt én óvatosabb, megfontoltabb vagyok. De sokszor a bátorsággal, a bevállalással többre megyünk, hiszen egy üzletben kell kockáztatni is” – ismeri el Tímea. Vagyis: jól kiegészítik egymást. Azt mondják, szerencsés a női-férfi felállás is, hiszen így a szervezetben megjelenik a női érzékenység, a női energia, a másfajta vezetői megközelítés, meg a férfi racionalitás, célirányos gondolkodás is. Abban egyetértenek, hogy a francia anyacég családias szellemét őrizni kell, így a munkahelyen próbálnak olyan hangulatot teremteni, ami a biztosítja a jó közérzetet és erősíti a lojalitást.

A fontosabb kérdéseket előbb egymás között beszélik meg, ezt akár napi szinten is megteszik. „Vannak formális ülések, menedzsment értekezletek, de ha valamiről gyorsan dönteni kell, átmegyünk egymáshoz, azonnal konzultálunk.” – mondja Tímea.

A magyar outdoor-reklámpiac felét uraló cég szép eredményeket hoz.. „A megrendelésünk 80 százaléka most is kereskedelmi cégektől érkezik, de ugyanolyan fontosak az állami megrendelések is.  Az állami cégek és kormányzati hirdetések aránya ugyan nőtt, de a forgalmunkban még így is egészséges arányt képvisel. A piacon csak nekünk van nagy, professzionális sales-csapatunk, a legkorszerűbb vállalatirányítást és salest támogató szoftverekkel dolgozunk. A reklámberendezéseink kiemelkedő, forgalmas helyszíneken vannak, innovatív és kreatív megoldásokat kínálunk ügyfeleinknek, nemzetközi tapasztalatokat felhasználva.” –  válaszolta Szelei Szilárd. Hangsúlyozzák ahogy éleződik a választási kampány, az ő felületeiken is meg fognak jelenni a politikai pártok hirdetései. A plakátmegrongálások ellen fel kell lépniük, ezt kívánja a cég, és a megrendelő érdeke. De ezt éppígy megteszik a kereskedelmi ügyfelek érdekében is – mondják.

S hogy mit hoz a jövő? Marad a tandem? Ha rajtuk múlik, igen. Forgalmuk az elmúlt évek során látványosan nőtt, ma már több mint 6,5 milliárd forint. A nyereség pedig jócskán egymilliárd fölött van. Nincs az a tulajdonos, aki ilyen látványos felfutásnál vezetőt váltana. Ezt persze, már nem ők mondták, de a számokból adódik ez a következtetés. Egy férfi és egy nő együtt csodákra képes. Úgy látszik, az üzletben is.